Back to Companies Directory
VERIFIED COMPANY DOSSIER

Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház

Verified Intel

Kórházunk egy olyan intézmény, amely – hasonlóképpen az ország többi kórházához – megvívja a maga hétköznapi csatáit saját létfenntartásáért, a szakmai eredményekért, a szükséges feltételekért és eszközökért, munkatársai anyagi és erkölcsi megbecsüléséért. Teszi mindezt vállalt feladata, a gyógyítás legmagasabb szintű teljesítése érdekében. Sok mindenre méltán büszkék lehetünk. Orvosaink, főorvosaink között szép számmal vannak, akik tudományos munkáik, publikációik alapján országos, sőt nemzetközi elismerést élveznek. Kórházunk mindig ismert volt úttörő vállalkozásai, a legkiválóbb eljárások és módszerek adaptálása kapcsán, szakmai konferenciák, tudományos értekezletek szervezője és házigazdájaként. Hatalmas emberi erőfeszítések árán szakmai eredményeink évről évre növekednek. Igazi csapatmunka ez. A magas szintű orvos-szakmai munkának, a szakdolgozók áldozatvállalásának, a gazdasági, műszaki dolgozók helytállásának példaértékű teljesítménye. Hisszük, hogy legnagyobb erőnk – a hivatástudat, a beteg iránti empátiakészség és az emberi életminőség szolgálata – jövőben is erőt ad mindannyiunknak. Segít ebben a bizakodás, hogy feltételeink – ha apró lépésekben is - de előbb-utóbb felzárkóznak vágyainkhoz.

Primary SectorGeneral Industry
Workforce Size51-200 Employees
Global HQKecskemét, Hungary
Total Capital RaisedBootstrapped / Private

Corporate Firmographics

Entity classification and operating profile

Industry
General
Company Type
Public Company
Founded
1853
Employee Bracket
51-200
Estimated Revenue Range
Undisclosed

Geographic Coordinates

Headquarters address and regional territory

Street Address
Nyíri út 38. Bács-Kiskun Kecskemét
City
Kecskemét
Region / State
Bács-Kiskun county
Postal Code
6000
Country
Hungary

Digital Presence & Footprint

Verified domains, socials, and directory profiles

Official Domainkmk.hu
Visit Site
LinkedIn NetworkActive Profile
Open LinkedIn
OUTREACH AUTOMATION

Target Decision-Makers at Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház

Connect your mailboxes, set up your autonomous SDR Agent, and start generating hyper-personalized pipeline for accounts like Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház in minutes.

SYNTHESIZED INTEL

Frequently Asked Questions

Verified business inquiries and firmographic telemetry for Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház.