Back to Companies Directory
VERIFIED COMPANY DOSSIER

Hintalovon Alapítvány

Verified Intel

A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány küldetése a Magyarországon élő gyerekek jogainak érvényesítése és támogatása. Célunk, hogy a felnőtt társadalom minél szélesebb körben vállaljon felelősséget és tegyen a gyerekek kiegyensúlyozott fejlődéséért. Munkánkat olyan szakemberek segítik, akik hosszú évek óta dolgoznak gyerekekkel, és sikeresen alkalmazzák az alapítvány által képviselt gyermekjogi megközelítést. Az alapítványt dr. Gyurkó Szilvia, az UNICEF korábbi gyermekjogi igazgatója hozta létre 2015-ben. Az alapítvány programjai: szexuális edukáció a gyerekekkel szembeni szexuális erőszak megelőzéséért és az egészséges fejlődésért (Yelon); az ingyenes jogsegélyszolgálatot biztosító Gyermekjogi Pro Bono Központ; valamint a középiskolások gyermekjogi ismereteit fejlesztő és hatékony részvételét támogató Gyermekjogi Követ Program. Az alapítvány minden évben kiadja az éves Gyermekjogi jelentést, amiben bemutatja a gyermekjogok magyarországi helyzetét. Azért dolgozunk, hogy felhívjuk a figyelmet a gyerekek jogaira. Azt szeretnénk elérni, hogy a felnőtt-társadalom az élet minden területén vegye figyelembe a gyerekek jogait, érdekeit, szempontjait. Az a célunk, hogy Magyarország jobb hely legyen a gyerekek számára, és hogy jó legyen itt gyereknek lenni. Szeretnénk, ha a családok, az iskolák, a sportegyesületek, a kórházak, a tanárok, a döntéshozók, a politikusok, az egész társadalom odafigyelne a gyerekekre. Ha mind megértenénk, hogy mennyire fontos a jó gyerekkor és hogy minden gyerek számít. A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány munkájának kiemelt területei: a gyerekek erőszaktól való védelme a gyerekek joga az oktatáshoz a gyerekek joga a részvételhez minden őket érintő, rájuk vonatkozó ügyben (gyerekparticipáció)

Primary SectorCivic & Social Organization
Workforce Size11-50 Employees
Global HQUndisclosed, Hungary
Total Capital RaisedBootstrapped / Private

Corporate Firmographics

Entity classification and operating profile

Industry
Civic & Social Organization
Company Type
Privately Held
Founded
Undisclosed
Employee Bracket
11-50
Estimated Revenue Range
Undisclosed

Geographic Coordinates

Headquarters address and regional territory

Street Address
Keleti Károly utca 23 Budapest
City
—
Region / State
—
Postal Code
1024
Country
Hungary

Digital Presence & Footprint

Verified domains, socials, and directory profiles

Official Domainhintalovon.hu
Visit Site
LinkedIn NetworkActive Profile
Open LinkedIn
OUTREACH AUTOMATION

Target Decision-Makers at Hintalovon Alapítvány

Connect your mailboxes, set up your autonomous SDR Agent, and start generating hyper-personalized pipeline for accounts like Hintalovon Alapítvány in minutes.

SYNTHESIZED INTEL

Frequently Asked Questions

Verified business inquiries and firmographic telemetry for Hintalovon Alapítvány.