OBO Bettermann Magyarország
Verified IntelAz OBO Bettermann csoport villamos szerelési anyagok gyártásával és forgalmazásával foglalkozó nemzetközi vállalatcsoport, amelynek székhelye Mendenben, Németország észak-vesztfáliai tartományában található. Az OBO BETTERMANN Hungary Kft. a cégcsoport magyar leányvállalataként több mint 25 éve működik az országban, jelenleg Pest megyében mintegy 1200 fős létszámot foglalkoztat. Ezzel a térség jelentős gazdasági szereplője és munkáltatója, valamint az OBO cégcsoporton belül, nemzetközi szinten is az egyik legjelentősebb leányvállalat. A fejlesztésekkel párhuzamosan zajlott a hazai leányvállalat átstrukturálása, így 2006-ban OBO Bettermann Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. néven megalakult a magyar piacot kiszolgáló, önálló kereskedelmi kft. Ezzel különvált egymástól a gyártási és a kereskedelmi tevékenység, ugyanakkor az együttműködés a mai napig is szoros maradt a cégek között. Az OBO Bettermann Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. az OBO-termékek hazai értékesítésével, a villamosipari szakemberek továbbképzésével és szaktanácsadással foglalkozik. A társaság fontos szerepet szán a társadalmi felelősségvállalásnak. A környezetvédelem kiemelt témakör mind a gyártás, mind a bővítések során. Emellett a vállalat egyaránt nagy hangsúlyt fektet a szociális értékek iránti érzékenységre is, legyen szó az egészséges életmód, sport vagy a kulturális élet támogatásáról, új kezdeményezések felkarolásáról.
Az OBO Bettermann csoport villamos szerelési anyagok gyártásával és forgalmazásával foglalkozó nemzetközi vállalatcsoport, amelynek székhelye Mendenben, Németország észak-vesztfáliai tartományában található. Az OBO BETTERMANN Hungary Kft. a cégcsoport magyar leányvállalataként több mint 25 éve működik az országban, jelenleg Pest megyében mintegy 1200 fős létszámot foglalkoztat. Ezzel a térség jelentős gazdasági szereplője és munkáltatója, valamint az OBO cégcsoporton belül, nemzetközi szinten is az egyik legjelentősebb leányvállalat. A fejlesztésekkel párhuzamosan zajlott a hazai leányvállalat átstrukturálása, így 2006-ban OBO Bettermann Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. néven megalakult a magyar piacot kiszolgáló, önálló kereskedelmi kft. Ezzel különvált egymástól a gyártási és a kereskedelmi tevékenység, ugyanakkor az együttműködés a mai napig is szoros maradt a cégek között. Az OBO Bettermann Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. az OBO-termékek hazai értékesítésével, a villamosipari szakemberek továbbképzésével és szaktanácsadással foglalkozik. A társaság fontos szerepet szán a társadalmi felelősségvállalásnak. A környezetvédelem kiemelt témakör mind a gyártás, mind a bővítések során. Emellett a vállalat egyaránt nagy hangsúlyt fektet a szociális értékek iránti érzékenységre is, legyen szó az egészséges életmód, sport vagy a kulturális élet támogatásáról, új kezdeményezések felkarolásáról.
Corporate Firmographics
Entity classification and operating profile
- Industry
- General
- Company Type
- Public Company
- Founded
- Undisclosed
- Employee Bracket
- 51-200
- Estimated Revenue Range
- Undisclosed
Geographic Coordinates
Headquarters address and regional territory
- Street Address
- Alsóráda 2. Pest County Bugyi
- City
- —
- Region / State
- —
- Postal Code
- 2347
- Country
- Hungary
Digital Presence & Footprint
Verified domains, socials, and directory profiles
Frequently Asked Questions
Verified business inquiries and firmographic telemetry for OBO Bettermann Magyarország.